[ Pobierz całość w formacie PDF ]
emlékszem rá! Hqha! Olyan keveset tudok az életrQl, ahhoz viszont épp eleget, hogy úgy
gondolkozzam, akár egy földmqves.
Tehát kislányként elQkészítettem a földemet egy darab papírt kértem Papától vagy IdQsebb
NQvértQl, egy apró levágott darabot a hozományára szánt szövetbQl azokra ültettem.
VetQmagjaim az általam körmölt nu su írásjelek voltak. Madame Vang lett az öntözQárkom.
Amikor benézett, hogy lássa, hogyan alakul a lábam, egy levél, egy szövés vagy egy hímzett
zsebkendQ formájában adtam oda neki a levelemet , Q pedig elvitte Hóvirágnak.
Semmi sem fejlQdhet a nap nélkül ez az egyetlen dolog, amit a földmqves nem tud irányítani.
Kezdtem azt hinni, hogy Hóvirág tölti be azt a szerepet. Számomra a nu su leveleimre írt
válaszai formájában érkezett a napsütés. Amikor kaptam valamit Hóvirágtól, valamennyien
összegyqltünk, hogy kisilabizáljuk a jelentését, hiszen Q már olyan szavakat és képeket is
használt, amelyek a nagynéném tudását is próbára tették.
Én kislányos dolgokat írtam: Én jól vagyok. Te hogy vagy? Erre Q így válaszolt: Két madár
egyensúlyoz egy fa legfelsQ ágain. Együtt röppennek fel az égbe. Én azt írtam: Mama ma
megtanított, hogyan kell ragacsos rizst tárógyökér-levélbe csomagolni. Hóvirág azt felelte erre:
Ma kinéztem a rácsos ablakomon. A szárnyaló fQnix jutott eszembe, aki társat keres és akkor
rád gondoltam. Én ezt írtam: Szerencsés napot választottak ki IdQsebb NQvér menyegzQjére.
Hóvirág ezt írta vissza: NQvéred most a házassági hagyományok második szakaszában van.
Szerencsére még néhány évig veled marad.
Én ezt üzentem neki: Mindent meg akarok tanulni. Te okos vagy. Lehetnék a diákod? P így
válaszolt: Én is tanulok tQled. Ezért vagyunk olyanok, mint egy közösen fészket rakó
mandarinkacsa-pár. Én ezt írtam: Én nem tudom olyan mélyen kifejezni magam, és az írásom
nehézkes, de azt kívánom, bárcsak itt lennél, és pusmoghatnánk éjszaka! Az Q válasza: Két
pacsirta dalol a sötétben.
Szavai megrémítettek, egyszersmind jókedvre is derítettek. Hóvirág okos volt. Sokkal tanultabb
nálam. Mégsem ez volt a félelmetes. Minden üzenetében madarakról, repülésrQl, a messzi
világról beszélt. Már akkor is szembeszállt azzal, amit neki szántak. Bele akartam csimpaszkodni
a szárnyaiba és repülni, nem számít, mennyire bátortalan voltam.
A legyezQn kívül Hóvirág sosem küldött nekem semmit, csak ha elQbb tQlem kapott valamit. Ez
nem zavart engem.
Hízelegtem neki. Én öntöztem Qt a leveleimmel, Q pedig mindig úgy válaszolt, hogy egy új
rügyet vagy virágot adott nekem.
Volt azonban egy zavarba ejtQ dolog. Újra találkozni akartam vele. Ehhez neki meg kellett hívni
az otthonába, de az invitálás csaknem érkezett meg.
Egy napon Madame Vang látogatóba érkezett, ezúttal a legyezQt hozta magával. Nem nyitottam
ki egyetlen mozdulattal.
Inkább az elsQ három bordát hajtottam ki, s így láttam az Q elsQ üzenetét, a magam válaszát és
mellette Hóvirág új levelét:
Ha a családod beleegyezik, szeretnék eljönni hozzád a tizenegyedik hónapban. Majd együtt
ülünk, varrogatunk, kiválasztjuk a színeket és pusmogunk.
Egy új, gyönyörq virágot festett a levélfüzérbe.
A kiválasztott napon a rácsos ablaknál várakoztam, figyeltem, mikor fordul be végre a sarkon a
palankin. Amikor megállt a küszöbünknél le akartam rohanni és ki az utcára, hogy üdvözöljem a
laotungomat. De ez lehetetlen volt. Anyám ment elébe és máris nyílt a hordszék ajtaja. Hóvirág
lépett ki az utcára. Ugyanazt az égszínkék felhQmintás kabátot viselte.
IdQközben arra a meggyQzQdésre jutottam, hogy ez az utazó tunikája és úgy hittem, azért viseli
ezt minden látogatása alkalmával, hogy ne hozza zavarba családomat a szqkösségünk miatt.
Hóvirág, ahogyan a szokás diktálta, nem hozott magával sem élelmet, sem ruhát. Madame Vang
ugyanazokkal az intelmekkel látta el, mint legutóbb. Legyen jó, ne panaszkodjon, tanuljon a
szemével és a fülével, és úgy viselkedjék, hogy büszke legyen rá az édesanyja. Hóvirág ekként
felelt:
Igen, Nénike. Mindazonáltal láttam, hogy nem figyel, mert az utcáéi állva egyenesen fölfelé
a rácsos ablakra nézett, arcom árnyékát keresve.
Mama felcipelte Hóvirágot az emeletre és attól a pillanattól kezdve, ahogy a lába a nQi szoba
padlóját érte, szinte folyt belQle a szó. Csivitelt, pusmogott, kötekedett, bizalmába avatott,
vígasztalt, csodált. Nem az a lány volt, aki megzavart a messzire repülésrQl szóló gondolataival.
Csak játszani akart, szórakozni, kacagni és beszélni, beszélni, beszélni, beszélni, beszélni,
beszélni kislánydolgokról.
Mondtam, hogy szeretnék a tanítványa lenni, ezért még azon a napon elkezdett tanítani A nQk
klasszikusából olyasmiket, mint például: sose mutassam ki a fogam, amikor nevetek vagy ne
emeljem meg a hangomat, amikor egy férfihoz beszélek.
Viszont Q is megírta, hogy szeretne az én tanítványom lenni, így hát arra kért, mutassam meg,
hogyan kell olyan ragacsos rizslepényt készíteni. És fiira kérdéseket tett fel a vízhordásról és a
disznóetetésrQl. Kinevettem, hiszen ezeket a dolgokat minden lány tudj a. Hóvirág megesküdött
rá, hogy Q bizony nem. MeggyQzQdésem volt, hogy csak ugrat, Q azonban kötötte az ebet a
karóhoz, hogy valóban nem ért hozzá. Aztán a többiek engem kezdtek piszkálni.
Talán te nem tudod, hogyan kell vizet hordani! kiáltotta IdQsebb NQvér.
És talán te nem emlékszel rá, hogyan kell megetetni egy disznót! fqzte hozzá nagynéném.
Azt a tudást a régi cipQddel együtt sutba hajítottad.
Ez már túl sok volt és felálltam. Olyan dühös voltam, hogy csípQre tettem a kezem, úgy
meredtem rájuk. Ám amikor láttam, hogy mosolygós arcok néznek vissza rám, elolvadt
haragom, és azt akartam, hogy még jobban örüljenek.
Mindenki ugyancsak jól szórakozott a nQi szobában, amikor még gyógyuló lábamon le-föl
tipegve eljátszottam, hogyan húzok vizet a kútból és cipelem vissza a házhoz, vagy hogyan
hajlok le füvet tépni és keverem össze a moslékkal.
Ezüsthold annyira kacagott, hogy pisilnie kellett. Még IdQsebb NQvér is, aki végtelen
komolysággal foglalatoskodott kelengyéje készítésével, belekuncogott a ruhaujjába. Amikor
Hóvirágra néztem, szeme huncutul csillogott és boldogan tapsikolt. Hát, ilyen volt Hóvirág. Épp
csak belépett a nQi szobába és néhány egyszerq szóval máris olyan dolgokra késztetett, amiket
magamtól még álmomban sem csináltam volna. Ott és akkor azt a szobát amit a titkok,
szenvedés és gyász helyének láttam a boldogság, jókedv és csacska szórakozás oázisává
varázsolta.
Hiába regélt nekem arról, hogy halkan kell a férfiakhoz beszélni, vacsora alatt annyit csacsogott
[ Pobierz całość w formacie PDF ]