[ Pobierz całość w formacie PDF ]
mert nem szeretném, hogy megfáradt öregasszonynak láss, aki már nem hasonlít a régi
Rahnhildra, akit egykoron szerettél. Nemeslelkqségre vall, hogy feleségül kértél. Ez is azt
bizonyítja, hogy szerelmünk nem múlik el soha. Nekem azonban már nincs erQm a
boldogsághoz, és nem akarom, hogy a viszontlátás kioltsa a szent lángot, amely bennem még
mindig lobogva ég, és amelynek fényénél megbocsátást nyerek vétkemért. Nem szabad újra
találkoznunk. Tarts meg emlékezetedben olyannak, amilyen egykor voltam! Én is a sok évvel
ezelQtt Rómában megismert, rajongó fiatalembert látom a lelki szemeim elQtt. A mi
szerelmünk nem volt hétköznapi érzelem. Nem akarom megölni egy olyan házassággal, amely
túl késQn vált lehetségessé ahhoz, hogy boldogságot hozzon. Hálás köszönet az ajánlatodért.
Elküldtem neked a legnagyobb ajándékot, amelyet csak adhattam: a fiunkat. Szeresd Qt! Adj
meg neki mindent, amire a szereteted indít. Csak a halálom után, ami már nem várat sokáig
magára, ismerheted el hivatalosan is gyermekednek. Gunnar szeretni fog téged, hisz már
most is szeret, bár még nem sejti, kije vagy neki. Minden jót kívánok, drága Manfrédom.
Békességben és nyugalomban szeretnék élni hátralévQ napjaimban. Úgy érzem,
megszenvedtem érte.
Halálig szeretQ Rahnhildod
A levél mélyen megindította Gunnart. Kimondhatatlanul hálás volt apjának azért, hogy
feleségül kérte anyját, amikor az megözvegyült. De helyeselte anyja döntését, hogy
elutasította az ajánlatot. Gondolatban összehasonlította a két embert, és belátta, hogy Manfréd
Hallerstedt erQt sugárzó, magabiztos személyisége mellett eltörpült volna anyja szelíd,
szenvedésektQl elkínzott egyénisége. Édesanyja még a halálos ágyán is gyönyörq asszony
volt, de már nem volt benne lendület, hiányzott belQle az élni akarás. Gunnartól távol állt,
hogy ítélkezzen a szülei felett. MeggyQzQdése volt, hogy két rendkívül értékes ember talált
egymásra. Titokban keresték a boldogságot, mert másként nem lehetett részük benne, így
hozta az élet. Szerelmükért mindketten vállalták a felelQsséget, mégis másokért kellett
feláldozniuk magukat. Sorsuk rövid idQre összefonódott, hogy aztán örökre elváljanak.
Gunnar Lundström mindig is szentként tisztelte az édesanyját, és ez jottányit sem változott,
miután elolvasta a naplóját. Tudta, mennyit szenvedett boldogtalan házassága idején, és ugyan
ki merné állítani magáról, hogy soha nem vétkezett? Ismét kezébe vette édesapja fényképét,
és érezte, hogy anyja iránt táplált összes szeretete Manfréd Hallerstedt felé fordul. Hirtelen
elfogta a vágy, hogy mielQbb viszontlássa. Apja most végre elismerheti fiának, hiszen már
régen megtette volna, ha nem köti anyjának tett fogadalma. De többé nem kell hallgatnia, és
Gunnar tudta, hogy ez boldogsággal tölti majd el az idQs férfit.
Betette édesapja képét és a levelet a naplóba, majd összecsukta a könyvecskét. Meg
fogja mutatni az édesapjának. Neki is el kell olvasnia, hogy lássa, mennyire szerette Rahnhild.
Teljes szwébQl szerette annak ellenére, hogy úgy érezte, vétkezett.
Nem tudta volna megmondani, meddig üldögélt gondolataiba merülve. Christine
lépteire riadt fel, aki azért jött, hogy kivigye a teáscsészét. Szemrehányó pillantást vetett a
fiatalemberre, amikor meglátta, hogy minden érintetlenül áll.
Ejnye, ejnye, Gunnar úr! Hiszen nem fogyasztott semmit. A fiatalember úgy nézett rá,
mintha mély álomból ébredt volna.
Igaza van, Christine, teljesen megfeledkeztem róla. Megkérhetem, hogy hozzon be
friss teát? A szendvicseket hagyja itt, megeszem vacsorára.
Christine szánakozva nézte a fiatalembert, és kissé szégyenkezett, hogy Q bizony
megevett egy jókora szendvicset, és megitta hozzá a szokásos négy csésze teáját.
Kisietett a szobából, de hamarosan visszatért egy kanna gQzölgQ teával, és ott is maradt
Gunnar mellett, amíg a fiatalember evett és ivott. Közben mindenfélérQl beszélgettek. Az ifjú
Lundström megemlítette, hogy két nap múlva elutazik, ha másnap el tudja intézni a függQben
maradt ügyeket.
Minden szándéka szerint alakult, így a tervezett idQpontban elhagyhatta Stockholmot.
Indulása elQtt sürgönyt küldött Manfréd Hallerstedtnek, és értesítette érkezésérQl.
Ugyanazon a reggelen, amelyen Gunnar búcsút mondott Stockholmnak, Anita von
Seebach belépett gyámja dolgozószobájába. ElQtte beküldte Franzot, és megkérdeztette,
[ Pobierz całość w formacie PDF ]